《不成问题》入围东京电影节 殷桃：较真的演戏

Területek római irányítás alatt

  Római K?ztársaság

  Római Császárság

  Nyugatrómai Birodalom

  Keletrómai Birodalom

Pomponius Mela térképe Európáról

Római kori híd a Tajo folyón

Az ókori rómaiak által birtokolt valamennyi dél- és nyugat-európai tengerparti országot már Róma alapítása el?tt felfedezték a f?níciaiak és a g?r?g?k, valamint megkezdték Nyugat-Európa további megismerését is. A rómaiak b?vítették a területr?l megszerzett ismereteket, és felfedezték K?zép-Európát, jobban megismerték Kelet-Európát, ázsia területér?l viszont nem tudtak meg új dolgokat. Afrika partmenti és bels?bb vidékeire is eljutottak. Ismereteiket javarészt hódító háborúik illetve az azokat k?vet? gyarmatosítás során, valamint keresked?k útján szerezték.

Európa

Nyugat-Európa

A rómaiak az i. e. 2. században már jól ismerték sz?kebb hazájukat, az Appennini-félszigetet, a F?ldk?zi-tengeri szigeteket, és az Ibériai-félszigetet is. Ismerték a Pireneusokat, felfedezték a Mezetát, és a nagy folyók, az Anas (Guadiana), a Tagus (Tajo), a Durius (Duero) és az Iber (Ebro) medencéit is. Jól ismerték az Alpoknak azokat a hágóit, amiken át Hannibál is benyomult Itáliába. A massiliai g?r?g telepesek segítségével Gallia déli részén is tanulmányozták a folyóv?lgyeket: Rhodanus (Rh?ne), Garumna (Garonne), valamint a Jura hegységet és a Francia-k?zéphegységet. Ugyanebben a században már ismerték az északabbra lév? nagy folyókat is, a Ligert (Loire), Sequanát (Szajna) és a Rhenust (Rajna). Az ebb?l a századból származó leírások már megemlítik azoknak a t?rzseknek a neveit (helvétek, belgák, sequánok), akik ezeken a területeken laktak.

A belgák területén túl a La Manche-csatorna k?t?tte ?ssze Nyugat-Európát a Brit-szigetekkel. A rómaiak k?zül Julius Caesar lépett partra el?sz?r Britanniában. Caesar hadjáratát tekinthetjük Britannia második felfedezésének (el?sz?r a massiliai g?r?g Pütheasz járt a szigeten az i. e. 4. században). A rómaiak ekkor már tudtak Ivernia (írország) létezésér?l is, de valószín?leg nem jártak ott, mert a sziget f?ldrajzi fekvésér?l téves nézeteik voltak. Britannia felfedezését az 1. században is folytatták, 43-ban a légiók Wales kivételével meghódították a sziget déli felét, északkeleten pedig elérték a Humber-folyót, északnyugaton pedig az ír-tengert. 60 k?rül hódították meg az Anglesey szigetet. A sziget felfedezése 75-85 k?z?tt fejez?d?tt be Julius Agricola vezetésével, aki meghódította Walest és átkelt a Tay folyón. A Grampian-hegység lábánál pedig megverte a kaledón csapatokat. Britannia határa ennek ellenére délebbre került, a Clyde és a Forth torkolata k?zé. Ekkor állapították meg az ír-sziget pontos f?ldrajzi helyzetét, és a Tay torkolatából hajóhadat küldtek északra, és megállapították, hogy Britannia sziget. Pütheasz után ismét felfedezték az Orkney-szigeteket és meg is hódították. A k?zeled? tél miatt nem folytatták útjukat, annak ellenére, hogy láttak egy f?ldet, amit az ultima Thulénak tartottak, és ami valószín?leg a Shetland-szigetekhez tartozott.

• 
  Britannia
• 
  A Brit-szigetek északi részének ókori népei

K?zép-Európa

Az Elba

A borostyánút

A mediterrán világban az I. e. 4. századtól egészen Augustus koráig tartotta magát a Duna bifurkációjának gondolata, vagyis hogy a folyam két ágra oszlik és az egyik az Adriai-tengerbe, a másik a Fekete-tengerbe ?mlik.

Az i. e. 1. században, Julius Caesar alatt meglehet?sen hiányos adatok álltak a rómaiak rendelkezésére Nyugat-Germániáról, a birodalom határa ekkor a Rajna fels? folyásától a torkolatig húzódott. I. e. 12-ben Claudius Nero Drusus vezetésével egy expedíció leereszkedett a Rajnán és az Alsó-Rajna keleti ágán kijutott az északi-tengerre. Itt keletre fordultak, és elhaladtak az Amisia (Ems) torkolata mellett, eljutva a Bisurgus (Weser) folyóig, mik?zben felfedezték Germánia északnyugati partvidékét, és valószín?leg a Fríz-szigeteket is. A partszakasz itt sekély volt, és a hajók zátonyra futottak. Szárazf?ld?n haladtak tovább kelet felé, és elérték az Albaist (Elba), Drusust azonban meg?lték a visszafelé vezet? úton, i. e. 9-ben. A k?vetkez? évben Tiberius és t?bb más hadvezér is a K?zép-Rajnától és Fels?-Danubiustól (Duna) hajszoltak egy germán t?rzset kelet felé, így jutottak el az Elbáig, ezzel teljesen megismerték a folyót.

Tiberius ezután 4 és 6 k?z?tt az Elba torkolatánál észak felé fordult és felfedezte a Kimber-félsziget nyugati részét és az ahhoz k?zeli szigeteket. Ennek az expedíciónak az eredményeit Mela Pomponius geográfus foglalta ?ssze:

?Az Albais torkolatánál kezd?dik egy nagy ?b?l, Codanus, amelyben számos nagyobb és kisebb sziget van. A szigetek k?zti távolság csekély, és ezért a tenger itt nem is hasonlít a tengerre. A szigetek k?z?tt, valamint a szigetek és a szárazf?ld k?z?tt a víz olyan, mintha egyforma, sz?k csatornák hálózata lenne. Odébb a tengerpart kanyarodik, és egy hosszúkás ?bl?t képez. Itt élnek a kimberek és az utolsó germán t?rzs, a herminonok.” (III., 3.)

Kés?bb Mela azt is leírja, hogy ebben az ?b?lben található egy nagyobb sziget, Codanovia, ami valószín?leg a Sk?ne-félsziget Dél-Svédországban. Id?sebb Plinius szerint Jütland északi végénél az expedíció látta (vagy hallott róla) a szkíták országát, valamint egy ?rendkívül nedves és jéggel borított területet”. (II., 167) Ez az els? – meglehet?sen homályos – feljegyzés a rómaiak által a Balti-tengerr?l és a Botteni-?b?lr?l. Azt hitték, hogy az északi-tengerhez tartozik, ezért Skandináviát szigetnek vélték, Plinius is így ír róla.

9-ben a rómaiak visszahúzódtak a Rajnához, mivel a teutoburgi csatában vereséget szenvedtek a germánoktól. Ezután már sokkal kevesebb információ jutott el hozzájuk K?zép-Európáról és f?ként annak északi részér?l. Az 1. században nagyon keveset tudtak a Balti-tengerbe ?ml? folyókról, csak a Wisla néven említett folyót lehet biztosan beazonosítani a Visztulával. A területet akkor kezdték jobban megismerni, amikor megnyílt a borostyánút. Az úton járó keresked?k sokat beszéltek a keleti-Baltikum lakóiról, f?leg azokról, akik a szigeteken laktak, azonban ezeknek a t?rténeteknek a jó része mese volt, amiket a f?ldrajztudósok, k?ztük Mela és Plinius is elhittek. Mela azt írta a balti szigetekr?l:

?A Szarmata-f?lddel szemben helyezkednek el, ...azt beszélik, s?t, már hitelt érdeml? k?nyvekben is találkoztam vele, hogy ezeken a szigeteken ozonok laknak, akik csak vízimadarak tojásaival és zabbal táplálkoznak; a t?bbi sziget lakói k?z?tt sok lólábú van, másoknak pedig olyan nagy fülük, hogy az egész testüket beborítja és a fülük az egyetlen ?lt?zékük.” (III., 6)

A mesék mellett azonban hiteles információk is elértek Rómába, t?bbek k?z?tt a venedikr?l, akik a Wisla mellett laktak.

Kelet-Európa

A 2. században a f?ldrajzi ismeretek b?vültek, Tacitus már a finneket is leírta, akiken azokat a t?rzseket értették, akik a Wislától keletre laktak. Tacitus szerint a finnek:

?...f?vel táplálkoznak, ruhájuk állati b?r, fekhelyük a f?ld. Mindenük a nyíl, amelynek hegye vas hiányában, csontból van. A férfiak és a n?k egyformán élnek, a n?k mindenüvé k?vetik a férfiakat. A gyerekeket a vadállatoktól és az es?t?l csak a vessz?b?l font kunyhócska védi.”

Tacitus azonban a Wislától keletre es? f?ldek f?ldrajzi viszonyairól semmit sem ír. Kelet-Európát el?sz?r Klaudiosz Ptolemaiosz írta le, aki ismereteit javarészt a keleti népek k?z?tt járó keresked?kt?l szerezte, akik azonban a vidéket elég zavarosan írták le. Ptolemaiosz Szarmataf?ldnek nevezi Kelet-Európát, amit a Tanaisz folyó (Don) két részre oszt, az európai és az ázsiai részre. Az ázsiai rész távolabbi, keleti határa a Rha (Volga). Err?l a folyóról tudták, hogy délkeletir?l délnyugatira változtatja a folyásának az irányát. Hallott a Kámáról is. A 2. században mindkét folyó fontos kereskedelmi úttá vált. Ezt az bizonyítja, hogy a korabeli térképeken megjelent a Volga és pontosabban írták le a Don folyását. A Volgán túl még két folyót írtak le, ezek valószín?leg a Jaik (Urál) és az Emba.

A domborzati viszonyokat elég kevéssé ismerték. Egyes hegyek leírásában felismerhet? a Kárpátok, de a t?bbi leírt hegyláncot nem lehet beazonosítani. F?ként a "Hüperboreászi-hegyek" beazonosíthatatlanok, amik nyugatról keletre húzódtak a leírás szerint, a Volga mindkét forrásától északabbra, nem messze a sarkk?rt?l.

• 
  Ptolemaiosz barokk kori ábrázolása
• 
  Id?sebb Plinius elképzelt arcképe

ázsia

ázsia f?ldrajzáról a rómaiak szinte semmivel sem tudtak t?bbet, mint a g?r?g?k. Néhány hibát javítottak csak ki, t?bbek k?z?tt Ptolemaiosz javított Kaszpi-tenger leírásán. ? úgy gondolta, hogy a tenger egy zárt tó, de a partjait ?nkényesen állapította meg, és úgy vélte, hogy a Szir-darja és az Amu-darja is a tengerbe ?mlik.

Kínát homályosan ismerték, mivel annak árui csak k?zvetít?k útján értek el a Római Birodalomba. A selymet latinul sericumnak hívták, el?állítóit pedig seresnek, így lett az ország latin neve Serica. Ptolemaiosz szerint a seresek a lakott terület északkeleti szélén éltek és csak szárazf?ld?n át lehet hozzájuk eljutni. Geográfia cím? m?vében két részre osztotta Kínát. A seresekhez Párthiából karavánutak vezettek, a sinekhez pedig Indiából lehetett eljutni a tengeren át, mivel az országuk az Indiai-óceánnál terült el, a Nagy-?b?lnél, a seresek országától délre.

A rómaiak Aelius Gallus vezetésével hadjáratot indítottak Arábiába. Egyiptom egyik kik?t?jéb?l hajózott át Arábiába, és a parttól eltávolodva néhány hónapig dél felé tartott. Feldúlta a Najran-oázist, és behatolt Boldog Arábiába (Jemen) de a Mariaba er?dnél (ez valószín?leg Márib) megverték és ezért visszafordult.

Az id?számítás kezdetén már fel tudták használni utazásaikhoz a szabályosan változó monszunokat, amikor az Indiai-óceán nyugati tengerein hajóztak. Pseudo-Arrianus szerint Hippalus használta el?sz?r a monszunt, amikor áthajózott az Arab-tengeren, északkelet-Afrikából Indiába hajózva. A hajóút id?pontjára vonatkozóan t?bb elmélet van, az 1. század elejére, k?zepére, végére és a 2. század els? felére egyaránt teszik. Pseudo-Arrianus szerint a rómaiak ekkor már jól ismerték az Arab-félsziget partvidékét, Dél-Iránt, Nyugat-Indiát egészen a Comorin-fokig, és néhány beljebb es? vidéket is. Ceylonról és a Bengáli-?b?lr?l viszont még keveset tudtak.

Afrika

A partvidék

Tanzánia, Zanzibár és a Mafia-sziget

A Kék- és a Fehér-Nílus

Sztrabón térképe a világról

A rómaiak el?sz?r Afrika partmenti vidékeit keresték és fedezték fel. Polübiosz g?r?g t?rténész elkísérte Scipio Minort afrikai útjára, ami Karthágó elpusztításával végz?d?tt i. e. 146-ban. Scipio megbízásából Polübiosz ezután egy Afrika partjai mentén nyugatra haladó expedícióban vett részt. Egy g?r?g keresked?, Küzikosz Eudoxosz, aki már i. e. 120 és 115 k?z?tt kétszer is elhajózott Indiába a V?r?s-tengeren át, Afrika nyugati partjainál egy szigetet fedezett fel, ami alkalmasnak látszott arra, hogy gyarmatosítsák. Kés?bb azt is megpróbálta, hogy Cádizból indulva Afrika megkerülésével érje el Indiát. Az ? általa hátrahagyott anyagok nem voltak elegend?ek ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy nyugat-Afrika mely vidékein járt, és az Afrikáról akkoriban kialakított képen sem változtatott az utazása. A Kanári-szigetekhez már az i. e. 2. században rendszeresen elhajóztak cádizi halászok. A szigetek els? f?ldrajzi leírása II. Juba mauritániai király nevéhez f?z?dik.

A kontinens keleti partvidékét már vagy három?t?d részben ismerték az i. e. 1. század k?zepén, egészen a 30. északi szélességt?l (Szuezi-?b?l) a 6. szélességi fokig (Zanzibár), de lehet, hogy a Mafia-szigetig is. Leírták a Szomáli-félszigetet, amit akkoriban Déli-szarvnak hívtak, és helyesen adták meg, hogy a part vonala a F?szerek-fokánál (Guardafui-fok) nyugat-kelet irányú helyett déli, majd délnyugati irányú lesz. Pseudo-Arrianus szerint az akkoriban legutolsónak ismert város, Rapti után, ami Zanzibártól nyugatra vagy délnyugatra feküdt, a part hirtelen nyugatra fordul, de ez az elképzelés téves volt. Ennek ellenére ez az információ maradt hiteles egészen a 14. századig, és szerepet játszott a 15. századi portugál felfedezésekben. Az 1. század második felében már a rómaiak is kezdték benépesíteni Kelet-Afrika egyenlít?táji vidékeit. Türoszi Marinosz három g?r?g nev? tengerészt említ, egyikük,

?...valamiféle Diogenész, egyike azoknak, akik elhajóztak Indiába, visszafelé j?vet másodszor is megk?zelítették a F?szerek-fokát. Egy északi szél elragadta ?ket, és jobb kéz fel?l elhagyva Trogloditiát (Kelet-Afrika), 25 nap múlva elérték azokat a tavakat, amelyekb?l a Nílus ered és amelyekt?l meglehet?sen délre van a Rapti-fok.”

Valószín?, hogy Diogenész nem érte el afrikai Nagy-tavakat, amiket csak szárazf?ld?n lehet megk?zelíteni, csak arab keresked?kt?l hallott róluk. Szintén t?lük hallhatott "hatalmas hegyekr?l" (Kilimandzsáró), amiknek a tetejét hó fedi. Ezeknek a hibás adatoknak a segítségével készítette el Ptolemaiosz hibás leírását a Nílus forrásáról, ami szerint a 10. déli szélességi fokon túl vannak a Hold-hegyek, amelyek nyugatról keletre húzódnak, és metszik azt a délk?rt, amin Alexandria is fekszik. A délk?r mindkét oldalán szimmetrikusan helyezkedik el két tó, amiknek mindegyikét három folyó táplálja, ezek a Hold-hegyekben erednek. Ezenkívül minden tóból egy folyó ered északra, amik az egyenlít?n túl találkoznak és itt keletkezik a Nílus. Ezt a leírást egészen az 1860-as évekig vélték igaznak, akkor derült csak fény a Nílus igazi forrására.

Afrika belsejében

Az id?számítás kezdetén már ismerték az afrikai f?ldrész északi, tenger melletti részét, az Atlasz hegységr?l Sztrabón írt, aki az Atlanti-óceántól a Tuniszi-?b?lig terjed? országokat Atlasz-országoknak hívta. I. e. 19-ben Lucius Cornelius Balbus seregével el?sz?r hatolt be a Szaharába, mik?zben a garamant nomád t?rzs ellen harcolt. El?bb a Karthágótól délre lév? Ghadamesz-oázist foglalta el, majd keletre fordult, áthatolt a k?ves pusztaságon és átkelt az általa "Fekete-hegyeknek" nevezett magaslatokon, amik délnyugatra vannak a Nagy-Szirtisz-?b?lt?l (Szidra-?b?l), és a homoksivatagon át eljutott a Dzserma-oázishoz. Az egész hadjárat 25 napig tartott.

Az 1. században Türoszi Marinosz szerint még kett? hosszabb utat tettek meg dél felé, az egyiket Septimius Flaccus, aki "Líbiából indult útnak és három hónapi utazás után jutott el az etiópokhoz a garamantok országától délre.", a másikat Julius Maternus tette meg, aki a garamantok királyával együtt utazott négy hónapig, és elérték "Agaszimba országot, ahol az orrszarvúak tanyáznak.". Ptolemaiosz, hibásan, ezt az országot messze az egyenlít?n túlra helyezte. A k?zépkori nagy felfedezések koráig Agaszimbát a lakott világ szélének gondolták. A fenti utazásokon túl semmilyen írás és információ nem maradt fent arról, hogy a rómaiak átszelték a Szaharát. Ptolemaiosz Afrikának ezt a részét számos olyan f?ldrajzi hellyel látta el, amik k?zül egyet sem lehet teljesen beazonosítani.

Az 1. század második felében a Nílus-v?lgyében kalandoztak, megismerték az Etióp-magasf?ldet, az Atbara folyót és a Kék-Nílust. Az egyik légió messzire eljutott a Fehér-Níluson, és átkeltek a folyó mocsaras részén is, amit annyira elleptek a vízin?vények, hogy még kis csónakok sem tudtak átkelni rajta. Ez a szakasz Bahr-el-Ghazaltól a keskeny hegyszorosig tart, ahol a folyó vízeséseket alkot.

• 
  Két evez?soros római hadihajó (Biremis) modellje
• 
  Római gályáról készült mozaik

Források

• ↑?Magidovics: I. P. Magidovics. A f?ldrajzi felfedezések t?rténete. Gondolat Kiadó (1961) 
• Római Birodalom - A Római f?ldrajz kibontakozása. romaikor.hu, 2012 [last update]. (Hozzáférés: 2012. december 30.)
• F?ldrajz az ókorban

További információk

• C. Plinius Secundus: A természet históriája. Válogatott részek az I-VI. k?nyvekb?l. Csillagászati és f?ldrajzi ismeretek az ókorban Bukarest, Kriterion 1973 Elektronikus változat a Magyar Elektronikus K?nyvtárban (MEK)

Kapcsolódó szócikkek

• Római provinciák