Az Erebus és a Terror valószín? útvonala.

  Disko-?b?l (5) – Beechey-sziget, 1845.

  Cornwallis-sziget k?rül (1), 1845.

  Beechey-sziget, a Peel-szoroson át a Prince of Wales-sziget (2) és a Somerset-sziget (3) k?z?tt és a Boothia-félsziget (4) mellett a Vilmos király-sziget k?zelébe, 1846.

A Disko-?b?l (5) kb. 3200 km-re fekszik a Mackenzie folyó (6) torkolatától

Sir John Franklin kapitány északnyugati átjárói expedíciója (avagy Franklin elveszett expedíciója) egy tragikus véget ért északi sarkk?ri brit felfedez?út volt 1845–48 k?z?tt. Az 59 éves Franklin negyedik sarki útjának célja az északnyugati átjáró végighajózása volt. Az expedíció két hajója, az Erebus és a Terror 1846 szeptemberében a kanadai Victoria-szorosban a Vilmos király-sziget k?zelében a jég fogságába esett, a betegségek miatt már megfogyatkozott csoport a k?vetkez? két telet a szigeten t?lt?tte, majd egy részük 1848 áprilisában a jég hátán és a szárazf?ld?n dél felé indult. Az eredetileg 129 f?s csoportból senki sem maradt életben.

1848-tól számos tengeri és szárazf?ldi ment?expedíció indult a felkutatásukra; a lassan ?sszeálló t?rténetet a korabeli sajtó nagy érdekl?déssel kísérte. Franklin expedíciója irodalmi alkotások h?sies témájává vált.

Az 1980-as években folytatott ásatások eredményei szerint a hideg és az éhség mellett skorbut, tüd?gyulladás, tuberkulózis és ólommérgezés vezetett a csoport pusztulásához. Egyes csontokon talált vágásnyomok kannibalizmusra utalnak.

2014 szeptemberében egy robot-tengeralattjáró segítségével megtalálták az expedícióhoz tartozó egyik hajó, az Erebus jó állapotban meg?rz?d?tt roncsát a Victoria-szorosban, a Vilmos király-sziget k?zelében.

Háttér

Sir John Barrow, az Admiralitás miniszterhelyettese

Az Amerika felfedezése óta tartó kutatás az Atlanti- és a Csendes-óceán k?z?tti vízi út után a 19. század kezdetére kizárta annak lehet?ségét, hogy az átjáró a mérsékelt ég?v alatt fekszik.

Az 1804-ben az Admiralitás miniszterhelyettesének kinevezett Sir John Barrow arra ?szt?n?zte a Brit Királyi Haditengerészet tisztjeit, hogy Kanada sarki területein kutassanak az átjáró után. A miniszterhelyettes négy évtizedes szolgálata alatt az észak-kanadai vízi utak feltérképezésében részt vev? felfedez?k k?z?tt volt John Ross, David Buchanan, William Edward Parry, Frederick William Beechey, James Clark Ross, George Back, Peter Warren Dease és Thomas Simpson – valamint John Franklin.

Franklin 1818-ban egy Buchanan által vezetett expedíció másodtisztjeként járt el?sz?r a sarkvidéken. Az út célja az északi-sark megk?zelítése volt (ti. akkoriban úgy vélték, azt jégpáncél nélküli tenger veszi k?rül), de hajóik, a Dorothea és a Trent csak a Spitzbergákig jutottak. 1819–22 során a kanadai Coppermine folyó mentén vezetett szárazf?ldi expedíciójának húsz tagja k?zül tizenegy odaveszett. Második kanadai útja (1825–27) a Mackenzie folyón és a Beaufort-tenger partjai mentén már sikeresebb volt.

1845-re a kanadai sarkvidék ismeretlen területei egy 181 300 km²-es kiterjedés? négysz?gre zsugorodtak. Franklin ide akart behajózni a Lancaster-szoroson keresztül, majd nyugatra és délre tartani, ahogy a jég és a szigetek elhelyezkedése engedte, s mintegy 1670 km-es utat megtéve átkelni az északnyugati átjárón.

El?készületek

A parancsnok

Sir John Franklin

A 82 éves, karrierje végén járó Barrow el?sz?r az északnyugati átjáró végighajózásával az 1820-as években t?bbsz?r is próbálkozó W. E. Parryt választotta ki az expedíció vezetésére, ? azonban kimerültségére hivatkozva udvariasan visszautasította (Parry a k?vetkez? évben vissza is vonult az aktív szolgálattól). A második jel?lt J. C. Ross volt, aki azért nem fogadta el a felkérést, mert megígérte új feleségének, hogy t?bbet nem utazik a sarkvidékre. A harmadik jel?ltet, James Fitzjamest az Admiralitás nem fogadta el fiatal kora miatt. Barrow George Back felkérésére is gondolt, de ett?l végül Back konfrontatív természete miatt elállt. Egy másik lehetséges parancsnok, Francis Crozier alacsony és ráadásul ír származása miatt nem számíthatott támogatásra. Barrow végül vonakodva az 59 éves Franklin mellett d?nt?tt.

Az Erebus parancsnoka Fitzjames, a Terroré Crozier lett, aki J. C. Ross 1841–44-es antarktiszi útja alatt is irányította. Franklint 1845. február 7-én nevezték ki az expedíció parancsnokának, és május 5-én kapta kézhez az utasításait.

A hajók, a legénység és az ellátmány

A két hajó J. C. Ross parancsnoksága alatt már járt az Antarktisz k?rnyéki vizeken. A 378 tonnás Erebus és a 331 tonnás Terror jó felépítés? és jól felszerelt hajók voltak. Az Erebus g?zhajtóm?ve a London és Greenwich Vasúttól érkezett, a Terroré pedig valószín?leg a London és Birmingham Vasúttól – mindkett? 7,4 km/h-s (4 csomós) sebességet tett lehet?vé. A hajók orra nehéz gerendákkal és vaslemezekkel volt meger?sítve, a hajócsavarokat és a kormánylapátokat vassal bélelt aknákba lehetett visszahúzni, hogy ne sérüljenek meg. A legénységet egy g?zzel m?k?d? f?t?berendezés tartotta melegen, a hajók k?nyvtáraiban t?bb mint ezer k?tet k?z?tt lehetett b?ngészni, a tartósított és konzerv élelem három évre volt elegend?. A konzerveket Stephen Goldner szállította, jóval az átlagos ár alatt. Mivel csak 1845. április 1-jén, hét héttel az indulás el?tt k?t?tték meg vele a szerz?dést, a nyolcezer darabos szállítmányt sietve kellett ?sszeállítania. Mint kés?bb kiderült, a konzervdobozokat ólommal forrasztották le, ?vastagon és hanyagul, hogy belül úgy folyt alá, mint a gyertyaviasz”.

A legénység nagy része angol volt (legt?bbjük északról származott), kisebb részük ír vagy skót. Franklinen és Crozieren kívül csak az orvos segédje és a két jégmester járt már északi-sarki úton.

Az út

A hajók 1845. május 19-én reggel futottak ki a Londontól keletre lév? Greenhithe kik?t?jéb?l fedélzetük?n 134 emberrel (k?ztük 24 tiszt). Egy r?vid észak-skóciai megálló (Stromness Harbour, Orkney-szigetek) után az HMS Rattler és a Barretto Junior szállítóhajó társaságában értek Gr?nland partjaihoz.

A nyugat-gr?nlandi (már az északi sarkk?r f?l?tt lév?) Disko-?b?lbeli Whalefish-szigeteknél a szállítóhajó rakományából le?ltek tíz ?kr?t, a friss húst és más ellátmányt átrakodták az Erebusra és a Terrorra. A legénység tagjai megírták utolsó, otthonra szóló leveleiket. Az indulás el?tt ?t embert elbocsátottak, ?k a másik két hajón hazatértek, az expedíció létszáma így 129 f?re cs?kkent.

A két hajót kora augusztusban látták utoljára európaiak: a Prince of Wales és az Enterprise bálnavadász hajók legénységei a Baffin-?b?lben, amint azok a Lancaster-szorosba való behajózást lehet?vé tev? id?járásra várakoztak.

Az expedíció tagjai 1845–46 telét a Beechey-szigeten vészelték át, ahol három társuk meghalt. A hajók 1846 szeptemberében a Vilmos király-sziget k?zelében a jég fogságába estek, és ezt a helyet már nem is hagyták el. Egy Fitzjames és Crozier által írt 1848. április 25-ei feljegyzés szerint Franklin 1847. június 11-én meghalt; 1846–47 és 1847–48 telét az emberek a Vilmos király-szigeten t?lt?tték, ahol kilenc tiszt és a legénységek tizen?t tagja halt meg. A még életben lév?k azt tervezték, hogy 1848. április 26-án gyalog elindulnak a kanadai szárazf?ld?n lév? Back folyó felé. A lehetetlen vállalkozást egyikük sem élte túl, a legt?bben még a szigetet sem tudták elhagyni, 30-40 f? küzd?tte el magát a szárazf?ld északi pereméig, ami még mindig t?bb száz kilométerre volt a legk?zelebbi lakott helyt?l a Nagy-Rabszolga-tónál.

Az elveszett expedíció utáni kutatás

Jane Griffin (a kés?bbi Lady Jane Franklin) portréja 1815-b?l, 24 éves korából. 1828-ban ment hozzá John Franklinhez, egy évvel annak lovaggá ütése el?tt.

Miután két év telt el anélkül, hogy a Franklin-expedícióról bármilyen hír érkezett volna, Lady Jane Franklin, valamint parlamenti képvisel?k és napilapok ment?csapat küldését kezdték szorgalmazni. Az Admiralitás 1848 tavaszán három egységet is útnak indított: John Richardson természettudós és John Rae felfedez? és társaik a Mackenzie folyó mentén haladtak észak felé, az észak-kanadai szigetvilágot pedig az Atlanti- és a Csendes-óceán fel?l is hajók kezdték bejárni. Az Admiralitás 20 ezer fontot ajánlott ?bármilyen nemzetiség? csoportnak vagy csoportoknak, amelyek a Sir John Franklin parancsnoksága alatt álló Felfedez? Hajók [sic] legénységének segítséget nyújt”.

Miután a három, egymással párhuzamosan dolgozó ment?expedíció nem járt sikerrel, a brit k?zvélemény n?vekv? aggodalommal sürgette a kutatást, ?Franklin megtalálása mintegy keresztes hadjárattá vált”. A férje után kutató Lady Franklinr?l népszer? balladák születtek, mint például a Lady Franklin's Lament (Lady Franklin siráma).

1850-ben nem kevesebb, mint 11 brit és 2 amerikai hajó kutatott az expedíció után. Legt?bbjük a Beechey-sziget keleti partja felé tartott, ahol az els? nyomokat találták: az 1845–46 telén meghalt John Shaw Torrington, John Hartnell és William Braine sírjait, valamint kül?nféle használati tárgyakat – üzenetet vagy feljegyzést azonban nem.

Szárazf?ldi kutatóexpedíciók

John Rae

A McClintock-expedíció által 1859 májusában talált feljegyzés

John Rae 1854-ben a Boothia-félszigeten végzett felméréseket a Hudson-?b?l Társaság (HBC) megbízásából, amikor újabb információkhoz jutott az expedíció sorsáról. A Pelly-?b?lnél (ma Kugaaruk, Nunavut) április 21-én inuitokkal találkozott, akik a Back folyó torkolatának k?zelében éhen halt 35-40 fehér emberr?l beszéltek neki. Ezt más inuitok is meger?sítették, és arról is beszámoltak, hogy a haldoklók kannibalizmusra kényszerültek. Adatk?zl?it?l Rae megvásárolta az expedíció használati tárgyait, k?ztük Fitzjames, Crozier, Franklin és Robert Osmer Sargent (az Erebus tiszthelyettese) ezüst kanalait és villáit. Rae jelentését k?vet?en az Admiralitás még az év októberében arra kérte a HBC-t, küldj?n felderít?ket a Back k?rnyékére.

James Anderson, a HBC vezet? ügyn?ke és a szintén a társaság alkalmazásában álló James Stewart kenuval járta végig a folyót. 1855 júliusában inuitok egy csoportja nekik is beszámolt a part mentén éhhalált halt fehérekr?l. Augusztusban Anderson és Stewart a Back torkolatánál lév? Montreal-szigeten két fadarabot talált, egyiken az Erebus, másikon a Mr. Stanley bevéséssel (Stanley az Erebus orvosa volt).

Az új leletek ellenére az Admiralitás nem tervezte a kutatás folytatását, mivel az expedíció tagjait 1854. március 31-én szolgálat k?zben elhunytnak nyilvánították. Lady Franklin nem tudta rávenni a kormányt egy újabb expedíció finanszírozására, így saját k?ltségén és adakozók segítségével indított egyet.

Francis Leopold McClintock vezetésével a Fox nev? g?zmeghajtású szkúner 1857. július 2-án hagyta el Aberdeen kik?t?jét. 1859 áprilisában a Fox legénysége szánokon vágott neki a Vilmos király-szigetnek. Május 5-én a William Hobson tengerész hadnagy vezette csoport egy k?rakás alatt a Franklin-expedíció tisztjei által írt dokumentumot talált. A papírlap két feljegyzést tartalmazott.

Az els? 1847. május 28-án kelt:

Az H.M.S. Erebus és Terror az északi 70°5' és nyugati 98°23'-nél telelt a jégben. 1846-7-ben a Beechey-szigetnél, az északi 74°43'28" nyugati 91°39'15"-nél teleltek. Miután lehajóztak a Wellington-csatornán a 77. hosszúsági fokig és visszatértek a Cornwallis-sziget nyugati oldalára. Sir John Franklin irányítja az expedíciót. Minden rendben. 2 tisztb?l és 6 emberb?l álló csapat hagyta el a hajót hétf?n, 1847. május 24-én. - Gore, tüzér hadnagy, Chas. F. DesVoeux, tiszt

A második, a lap margóira 1848. április 25-én írt üzenet így hangzott:

Az HMS Terrort és Erebust április 22-én kiürítették, [mivel] ett?l a ponttól 5 league-re észak-északnyugatra 1846. szeptember 12. óta [a jég által] bekerítve vannak. A 105 lélekb?l álló tisztek és legénység F. R. M. Crozier kapitány parancsnoksága alatt itt ért partot – 69°37'42'' 98°41' Ezt a papírt Irving hadnagy találta a k?rakás alatt, amit állítólag Sir James Ross épített 1831-ben – 4 mérf?lddel észak felé – ahol a néhai Gore parancsnok hagyta 1847 májusában. Sir James Ross [k?]oszlopát azonban nem találtuk, és a papírt áthoztuk ide, ahol Sir J. Ross oszlopa található. – Sir John Franklin 1847. június 11-én meghalt, az expedíció halottainak száma a mai napig 9 tiszt és 15 ember. – James Fitzjames kapitány HMS Erebus F. R. M. Crozier kapitány & rangid?s tiszt, és holnap, 26-án indulunk a Backs Fish folyó felé

A McClintock-expedíció egy emberi csontvázat is talált a Vilmos király-sziget déli partján. Ruháit átkutatva papírokra leltek, k?ztük egy Henry Peglar tengerész altiszt, a Terror el?fedélzet-parancsnokának nevére kiállított igazolásra. Mivel az egyenruha a kiszolgáló személyzet tagjai által viselt volt, valószín?bb, hogy a halott Thomas Armitage volt, aki csak magánál tartotta Peglar papírjait. A sziget legnyugatibb pontján Hobson felfedezett egy ment?hajót, két csontvázzal és kül?nb?z? tárgyakkal: bakancsok, selyemkend?k, illatosított szappanok, szivacsok, papucsok, fés?k és számos k?nyv, k?ztük Oliver Goldsmith A wakefieldi lelkész c. regénye. McClintock – akárcsak a korábbi kutatók – kikérdezte az inuitokat, és r?gzítette az általuk elmondtakat.

Charles Francis Hall

1860-69 k?z?tt a Baffin-szigeti Frobisher-?b?lben, majd kés?bb a Hudson-?b?lb?l nyíló Repulse-?b?lben inuitok k?z?tt él? Charles Francis Hall két expedíciót is vezetett az elveszett felfedez?k felkutatására, mivel úgy vélte, k?zülük egyesek az inuitok segítségével életben maradhattak. A Vilmos király-sziget déli partján táborhelyeket, sírokat és tárgyakat talált, és végül belátta, hogy a csapat minden tagja meghalt. Hall úgy vélte, az expedíció hivatalos feljegyzései a McClintockék által talált üzenethez hasonlóan egy k?rakás alatt rejt?znek valahol. Vezet?i, Ebierbing és Tookoolito segítségével t?bb száz lapnyi inuit tanúvallomást jegyzett le – k?ztük beszámolók a Franklin hajóinál tett látogatásokról, és egy fehérekkel való találkozásról a Vilmos király-sziget déli partján, a Washington-?b?l k?zelében. Az 1990-es években David C. Woodman t?bbek k?z?tt a Hall gy?jt?tte anyagból rekonstruálta az expedíció sorsát Unravelling the Franklin Mystery (1992) és Strangers Among Us (1995) cím? k?nyveiben.

1878-80 k?z?tt az amerikai hadsereg hadnagya, Frederick Schwatka szintén Franklinék hajónaplói és más iratai után kutatott a térségben. Gyalog és kutyaszánon haladó csapatába olyan inuitokat is verbuvált, akik korábban Hallt is segítették. Bejárta az eddig el?került maradványok és tárgyak lel?helyeit, és inuitokat kérdezett ki, iratokat azonban nem talált, az Adelaide-félszigeten (a Back folyótól még jócskán északra) lév? Starvation Cove-tól (éhezés-?b?l) délre pedig semmi nyoma nem volt az addig túlél?knek. útja azonban mégis fontos volt, amint arra 1880-ban, az Amerikai F?ldrajzi Társaság által a tiszteletére rendezett vacsorán ? maga felhívta a figyelmet: ez volt ?mind távolság, mind id? tekintetében az addigi leghosszabb, szánon megtett út”, 4360 km-t küzd?ttek le 11 hónap és 4 nap alatt. El?sz?r fordult el? továbbá, hogy kizárólag inuit élelmet fogyasztottak egy expedíció fehér tagjai is. Schwatka szerint ?minden észszer? kétséget kizáróan” megállapítható, hogy Franklin feljegyzései elvesztek.

Tudományos kutatások

Vilmos király-szigeti ásatások, 1981 és 1982

1981 júniusában Owen Beattie, az Albertai Egyetem antropológus professzora elindította az 1845-48-as Franklin-expedíció T?rvényszéki Antropológiai Projektet (1845–48 Franklin Expedition Forensic Anthropology Project, FEFAP). A cél emberi maradványok és tárgyak feltárása, és a modern t?rvényszéki orvostudomány eszk?zeivel való vizsgálata volt, s ezek segítségével a halottak azonosítása és haláluk okainak kiderítése.

Társaival el?sz?r a Vilmos király-sziget nyugati partját fésülte át. Bár mind 19. századi európaiak használati tárgyai, mind háborítatlanul pihen? csontvázak el?kerültek, Beattie keveselte a feltárt anyagot. A legénység tagjainak csontjait vizsgálva C-vitamin hiányára, vagyis skorbutra utaló jeleket talált.

Edmontonba visszatérve megmutatta az eredményeket egy sarki kutatásokra specializálódott régésznek, James Savelle-nek, akivel együtt kannibalizmusra utaló jeleket vettek észre a csontokon. Az Albertai Talaj- és élelmiszervizsgáló Laboratórium tesztjei kimutatták, hogy a csontok 226 ppm ólmot tartalmaznak, ami a régióban talált inuit csontokból vett kontrollminta tízszerese volt (26-36 ppm).

Beattie újabb kutatóút szervezésébe kezdett. 1982 júniusában csapatával ismét a sziget nyugati partjára utazott, ahol McClintock 1859-es és Schwatka 1878-79-es útvonalát k?vették. Annak a helynek a k?zelében, ahol a McClintock-expedíció a ment?hajót találta, hat-tizennégy férfi maradványait fedezték fel.

Beechey-szigeti ásatások és exhumálások, 1984

Edmontonba visszatérve Beattie értesült az ólommérgezés gyanúját felvet? eredményekr?l. A lehetséges források k?z?tt volt a konzervek leforrasztására használt ólom, az ólomfóliával kibélelt élelmiszerdobozok, ételszínezékek, dohánytermékek, edények és a gyertyák kanócai. A csontokban talált ólom azonban fokozatosan is felhalmozódhatott a tengerészek élete során – azt, hogy az utazás alatt került bel?le nagyobb mennyiség a szervezetükbe, csak sz?vetek tanulmányozásával lehetett eld?nteni, így Beattie figyelme a Beechey-szigeten eltemetettek felé fordult.

Miután beszerezték a hivatalos engedélyt, a kutatók 1984 augusztusában a szigetre utaztak. Els?ként a vezet? f?t?t, John Shaw Torringtont exhumálták, majd John Hartnell maradványainak vizsgálatába fogtak, de ennek befejezésére már nem maradt idejük, és az id?járás is rosszra fordult, így sz?vet- és csontmintákat véve visszautaztak Edmontonba. Torrington csontjának és hajának elemzése alapján Beattie megállapította, hogy a tengerész ?ólommérgezés okozta súlyos szellemi és testi problémáktól szenvedhetett”, és ez kétségtelenül hozzájárult halálához, amely tüd?gyulladás miatt k?vetkezett be.

Ottlétük során a síroktól 1 km-re északra t?bb száz konzervdoboz darabjaira bukkantak, amelyek egykor hanyagul voltak leforrasztva, úgy, hogy az ólom akár a bennük lév? élelemmel is érintkezhetett. Az eredmények és egy Torrington holttestér?l készült fénykép publikálása ismét felkeltette az érdekl?dést az expedíció iránt.

Beechey-szigeti exhumálások, 1986

A sírok vizsgálata 1986-ban folytatódott, a terepmunkáról dokumentumfilm készült (Buried in Ice [Jégbe temetve], Nova, PBS, 1988). Derek Notman orvos-radiológus (Minnesotai Egyetem) és Larry Anderson technikus a boncolás el?tt r?ntgenfelvételeket készített a holttestekr?l. Barbara Schweger, az északi-sarki ruházatok szakért?je és Roger Amy patológus segítette a kutatást.

Beattie-ék felfedezték, hogy valakik már megpróbálták kihantolni Hartnellt: csákányukkal megsértették a koporsó fedelét, és levették róla a névtáblát. Kés?bb kiderült, hogy Sir Edward Belcher, a Franklin után kutató expedíciók egyikének vezet?je rendelte el az exhumálást 1852 októberében, de az a fagyott talaj miatt nem sikerült. Egy hónappal kés?bb egy Edward Augustus Inglefield vezette csapat felnyitotta a koporsót, és ?k távolították el a névtáblát is.

Hartnell sírjával ellentétben William Braine nyughelye érintetlen volt. Braine-t sietve f?ldelték el: testének, karjainak és fejének helyzete arra utalt, hogy nem nagy gonddal helyezték el a koporsóban, és egyik ingét is fordítva adták rá. Koporsója a kelleténél kisebb volt, lecsukva fedele érintette az orrát. Rézb?l készült névtáblája nagyobb volt, és számos adatát tartalmazta.

Vilmos király-szigeti ásatások, 1992

1992-ben régészek és t?rvényszéki antropológusok kutatócsoportja felfedezett egy újabb ásatási helyszínt a Vilmos király-sziget nyugati partján. Az NgLj-2-nek elnevezett terep megegyezik azzal a Leopold McClintock által leírt hellyel, ahol a csónakot (és benne a két csontvázat) találták. A kutatók négyszáznál is t?bb csontot és csontdarabot ástak el?, amiknek vizsgálata során Anne Keenleyside t?rvényszéki orvos magas ólomtartalmat és ?a hús lekaparására utaló” vágásnyomokat talált. Ezen eredményekkel általánosan elfogadottá vált, hogy Franklin emberei k?zül néhányan kannibalizmusra kényszerültek.

A tudományos vizsgálatok végk?vetkeztetései

A jó évtizedig tartó tudományos kutatás a k?vetkez?ket derítette ki az expedíció t?rténetér?l:

• A Beechey-szigeten eltemetett három személy halálának legvalószín?bb oka tüd?gyulladás lehetett, vagy – feltehet?en – tuberkulózis (Braine valószín?leg csont-tbc-ben, Pott-kórban szenvedett).
• A toxikológiai vizsgálatok ólommérgezést mutattak ki, amely hozzájárult a betegek állapotának rosszabbodásához. Az ólom sok kutató szerint a hanyagul leforrasztott konzervdobozokból származott, egyesek – mint William Battersby régész – azonban a hajók vízvezetékrendszerét tartják a f? forrásnak: ?Abban a korban az ólom volt a hideg- és melegvíz-vezetékekhez leggyakrabban használt anyag. észszer? feltételezés, hogy az Erebus és a Terror vízellátó rendszerein dolgozó szerel?k ólomcs?veket alkalmaztak és ólmot használtak forrasztóanyagként is.”
• A csontokon talált, pengét?l származó vágásnyomok alapján feltehet?, hogy egyesek halott társaik húsát fogyasztották.

A hideg és az éhség mellett tehát skorbut, tüd?gyulladás, tuberkulózis és az ezek hatásait súlyosbító ólommérgezés vezetett a csoport pusztulásához.

Míg a Vilmos király-sziget keleti partjától általában visszahúzódik a jég a r?vid nyár idején (az északnyugati átjárót el?sz?r végighajózó Roald Amundsen is erre kerülte meg a szigetet), a nyugati part mentén nem, Franklin tehát – minderr?l nem tudva – a veszélyesebb útvonalat választotta. Az expedíció sem felszerelve, sem felkészülve nem volt szárazf?ldi utazásra. Egyesek a túléléshez szükségtelen dolgokat is magukkal cipeltek, amikor dél felé indultak a jégbe fagyott hajóktól. McClintock a ment?csónakban nehéz és haszontalan tárgyakat talált, amelyeket ?holtsúly”-nak nevezett, és megjegyezte, hogy ?valószín?leg kimerítették a szánt húzók erejét”. Berton azt is felveti, hogy a magukat fels?bbrend?nek tartó európaiak nem fordultak idejében segítségért az inuitokhoz, és nem tanulták el túlélési technikáikat.

A hajók utáni kutatás

2008

A Kanadai Parti ?rség Sir Wilfrid Laurier nev? jégt?r?jén Robert Grenier vízalatti régész, a Parks Canada munkatársa vezetésével 2008. augusztus 18-án kutatócsoport indult az Erebus és a Terror roncsainak és a Franklin-expedíció szárazf?ldi nyomainak felderítésére.

Grenier szerint a jégtakaró visszahúzódása miatt megn?tt annak az esélye, hogy amat?r?k indulnak a hajóroncsok után: ?Célunk, hogy megtaláljuk és megvédjük a roncsokat, mert attól tartunk, hogy olyanok fedezik fel ?ket, akik nem megfelel? szakmai tudással, jószándékkal és el?vigyázattal nyúlnának hozzájuk.” A kutatók bójákkal mérték fel az áramlatokat, amelyek elsodorhatták a hajókat; szonárokat és más víz alatti keres?berendezéseket használtak, a szárazf?ldi terepet pedig légi infrav?r?s és f?ldi radarkészülékekkel fésülték át. Dorothy Harley Eber a nunavuti Cambridge Bay-i inuitoktól olyan beszámolókat gy?jt?tt, amelyek szerint ?éhez? fehér emberek” voltak a Királyi F?ldrajzi Társaság-szigeten 1850 telén. A Grenier vezette expedíció volt az els?, amely ezen a szigeten is vizsgálódott.

2014

2014 nyarán négy nagyobb és t?bb kisebb hajóból, valamint robot-tengeralattjárókból álló flotta kezdte meg a tengerfenék feltérképezését. A Victoria Strait Expedition nev? kutatócsoport szeptember 1-jén két, a hajókhoz k?thet? tárgyat talált a Vilmos király-sziget partján, illetve a Maud királyné-?b?l part k?zeli vizeiben: egy csónakdaruhoz tartozó, villa formájú vasdarabot és egy fadugót, amely valószín?leg a horgonyláncvezet? része volt. A kutatók szeptember 7-én egy robot-tengeralattjáró szonárképein felfedezték az egyik hajó jó állapotban meg?rz?d?tt roncsát a Maud királyné-?b?lben, a Vilmos király-szigett?l nyugatra. A kés?bbi merülések során a fedélzet egy részét sértetlennek találták és ráleltek a f?árbócra is, amelyet süllyedéskor a jég kettét?rt. A hajót és a k?rnyékén lév? tárgyakat vizsgálva a hónap végére bebizonyosodott, hogy a kutatók az HMS Erebust találták meg.

2016

2016 szeptemberében, 96 kilométerre délre attól a helyt?l, ahol a szakemberek feltételezték, kanadai régészek ?csaknem eredeti állapotában” megtalálták a Terror roncsát mintegy 25 méter mélyen (é. sz. 68° 54′ 13″, ny. h. 98° 56′ 18″68.903611111111, -98.938333333333), egy robot tengeralattjáró segítségével. Adrian Schimanowski, a kutatás vezet?je k?z?lte, hogy az HMS Terrort szeptember 3-án találták meg, a két hajó mintegy 100 kilométerre fekszik egymástól a hullámsírban.

Az expedíció hatása

A Franklin-expedíció után kutatók t?bb ezer kilométernyi tengerpartot térképeztek fel; Richard Cyriax szerint ?az expedíció elt?nésével jóval t?bb [f?ldrajzi] tudás birtokába jutottunk, mint amennyit sikeres visszatérésével nyertünk volna”. Ugyanakkor a kudarc visszatartotta az Admiralitást újabb sarki felfedez?utak indításától; Sir George Strong Nares csak 1875-ben indult el, hogy elhajózzon az északi-sarkig, s miután megállapította, hogy ez lehetetlen, a Brit Királyi Haditengerészet visszavonult a sarkvidék felfedezését?l, és a k?zvélemény támogatása is alábbhagyott.

Az expedíció emlékezete

Edwin Henry Landseer Man Proposes, God Disposes (Ember tervez, Isten végez) c. festménye más alkotásokkal ellentétben nem patetikusan ábrázolja az expedíció végzetét. A m? 1864-ben felháborodást váltott ki a Királyi Akadémia kiállításán

Az expedíció elt?nését k?vet? években a viktoriánus sajtó h?sként ábrázolta Franklint. Szül?városában, a lincolnshire-i Spilsbyben emelt szobrán a k?vetkez? felirat olvasható: Sir John Franklin – az észak Nyugati átjáró felfedez?je (hasonló sz?veg áll a londoni Athenaeum Clubnál és a Tasmaniában álló emlékm?vein).

1850-t?l napjainkig Franklin és társai sorsát számos irodalmi m? dolgozta vagy használta fel. Az egyik legkorábbi egy színradab volt, The Frozen Deep (A fagyott mély) címmel, írója Wilkie Collins, társszerz?je Charles Dickens. 1859-t?l, amikor Franklin halála minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, számos elégia íródott, k?ztük Algernon Charles Swinburne-é.

Jules Verne 1864-es regénye, a Hatteras kapitány címszerepl?je Franklin útját k?vetve fedezi fel, hogy az északi-sarkon egy hatalmas vulkán található. Sten Nadolny, német író Die Entdeckung der Langsamkeit (A lassúság felfedezése) cím? 1983-as m?ve Franklin életét dolgozza fel, utolsó expedíciójának viszonylag kevés helyet szentelve. újabb, a témával foglalkozó alkotások: Mordecai Richler Solomon Gursky Was Here (1991), William T. Vollmann The Rifles (1994), John Wilson North with Franklin: The Journals of James Fitzjames (1999) és Dan Simmons The Terror (2007). Utóbbiból 2018-ban tízrészes tévésorozat készült.

Kanadai írók kül?n?sen gyakran nyúltak a témához. Margaret Atwood szerint ?minden kultúra sok t?rténetet mesél, [de] csak keveset mondanak el újra és újra, s ezek kiállnak minden vizsgálatot […] [A] kanadai irodalomban ilyen t?rténet a Franklin-expedícióé”.

Források

• ↑?Atwood 1995: Atwood, Margaret. Concerning Franklin and his Gallant Crew, Strange Things: The Malevolent North in Canadian Literature (angol nyelven). Oxford: Clarendon Press (1995). ISBN 0198119763 
• ↑?Beattie & Geiger 1987: Beattie, Owen, John Geiger. Frozen in Time: Unlocking the Secrets of the Franklin Expedition (angol nyelven). Saskatoon: Western Producer Prairie Books (1987). ISBN 088833303X 
• ↑?Berton 1988: Berton, Pierre. The Arctic Grail: The Quest for the Northwest Passage and The North Pole, 1818–1909 (angol nyelven). Toronto: McLelland & Stewart (1988). ISBN 0771012667 
• ↑?Buried in Ice: Owen Beattie. Buried in Ice [televízió]. Beechey-sziget: WGHB és NOVA.
• ↑?CBC 2014a: Franklin expedition ship pieces believed discovered in Arctic (angol nyelven). CBC News, 2014. szeptember 8. (Hozzáférés: 2014. szeptember 9.)
• ↑?CBC 2014b: Lost Franklin expedition ship found in the Arctic (angol nyelven). CBC News, 2014. szeptember 9. (Hozzáférés: 2014. szeptember 9.)
• ↑?CBC 2014c: Franklin expedition ship found in Arctic ID'd as HMS Erebus (angol nyelven). CBC News, 2014. október 1.
• ↑?CNS: Tinned food not cause of Franklin expedition poisoning. canada.com. Canwest News Service, 2008. szeptember 4. [2008. szeptember 17-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?Cookman 2000: Cookman, Scott. Iceblink: The Tragic Fate of Sir John Franklin's Lost Polar Expedition (angol nyelven). New York: John Wiley & Sons (2000). ISBN 0-471-37790-2 
• ↑?Cyriax 1939: Cyriax, Richard. Sir John Franklin's last Arctic expedition; a chapter in the history of the royal navy (angol nyelven). London: Methuen & Co. (1939) 
• ↑?Dictionary of Australian Biography: Franklin, Jane, Lady (1792–1875). Dictionary of Australian Biography. Project Gutenberg Australia. [2012. március 7-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?FoxNews.com 2008: Canada to search for Arctic explorer's ships. foxnews.com. AP/My Way, 2008. augusztus 16. [2008. szeptember 13-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?Geiger 1984a: Geiger, John. ?'Iceman' Torrington was last of his line”, The Edmonton Sun, 1984. december 9. (angol nyelv?) 
• ↑?Geiger 1984b: Geiger, John. ?Was Murder Uncovered?”, The Edmonton Sun, 1984. október 3. (angol nyelv?) 
• ↑?Gibson 1937: Gibson, William (1937. június). ?Sir John Franklin's Last Voyage: A brief history of the Franklin expedition and the outline of the researches which established the facts of its tragic outcome” (PDF). The Beaver 17 (1), 44-75. o. 
• ↑?Index 2014: 170 éve elt?nt a sarkkutató hajó, most megtalálták (magyar nyelven). Index.hu, 2014. szeptember 9. (Hozzáférés: 2014. október 4.)
• ↑?IPY proposal No. 330: Full Proposals for IPY 2007-2008 Activities No. 330. ipy.org. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?Keenleyside, Bertulli & Fricke 1997: Keenleyside, Anne, Bertulli, Margaret; Fricke, Henry C. (1997. március). ?The Final Days of the Franklin Expedition: New Skeletal Evidence”. Arctic 50 (1), 36–46. o. [2022. október 9-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 12.) 
• ↑?Klutschak & Barr 1989: Klutschak, Heinrich, William Barr. Overland to Starvation Cove (angol nyelven). Toronto: University of Toronto Press (1989). ISBN 0-8020-5762-4 
• ↑?Kowall, Beattie & Baadsgaard 1990: Kowall, Walter, Beattie, Owen B.; Baadsgaard, Halfdan (1990. január 25.). ?Did solder kill Franklin's men?”. Nature 343 (6256), 319–320. o. DOI:10.1038/343319b0. 
• ↑?Kowall, Krahn & Beattie 1989: Kowall, W. A., Krahn, P. M., Beattie, O. B. (1989). ?Lead Levels in Human Tissues from the Franklin Forensic Project”. International Journal of Environmental Analytical Chemistry 35 (2), 119-126. o, Kiadó: Gordon and Breach Science Publishers. DOI:10.1080/03067318908028385. 
• ↑?Michael Smith interjú: Russell A. Potter (2006-2007). ?Interview with the author, Michael Smith”. The Arctic Book Review 8 (1-2). (Hozzáférés: 2011. december 12.) 
• ↑?Múlt-kor 2008: Hajóroncsokat keresnek az északnyugati átjáróban (magyar nyelven). mult-kor-hu, 2008. augusztus 18. (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?NGM 1990: (1990) ?Franklin Saga Deaths: A Mystery Solved?”. National Geographic Magazine 178 (3). ISSN 00279358. 
• ↑?Notman et al. 1987: Notman, Derek N. H., Anderson, Lawrence; Beattie, Owen B.; Amy, Roger (1987. augusztus 1.). ?Arctic Paleoradiology: Portable Radiographic Examination of Two Frozen Sailors from the Franklin Expedition (1845–48)” (PDF). American Journal of Roentgenology 149 (2), 347–350. o, Kiadó: American Roentgen Ray Society. ISSN 0361-803X. (Hozzáférés: 2011. december 12.) 
• ↑?NOVA: NOVA - Arctic Passage - The Note in the Cairn (transcript) - PBS (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?Picard 1984: Picard, Carol. ?Iceman wasn't 'iced' - Autopsy on seaman reveals no evidence of foul play”, The Edmonton Sun, 1984. október 10. (angol nyelv?) 
• ↑?Potter 2007: Potter, Russell. Arctic Spectacles: The Frozen North in Visual Culture (angol nyelven). Seattle: The University of Washington Press (2007). ISBN 978-0295986807 
• ↑?Potter: Ballads: Potter, Russell A.: Songs and Ballads about Sir John Franklin (angol nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 12.)
• ↑?Roger et al. 1986: Amy, Roger, Bhatnagar, Rakesh; Damkjar, Eric; Beattie, Owen (1986. július 15.). ?The last Franklin Expedition: report of a postmortem examination of a crew member” (PDF). Canadian Medical Association Journal 135 (2), 115–117. o. PMID 3521821. (Hozzáférés: 2011. december 12.) 
• ↑?Sadler 2006: Sadler, Martin. Resolute: The Epic Search for the Northwest Passage and John Franklin, and the Discovery of the Queen's Ghost Ship (angol nyelven). New York: Sterling Publishing Co. (2006). ISBN 978-1-4027-4085-5 
• ↑?Savours 1999: Savours, Ann. The Search for the North West Passage (angol nyelven). New York: St. Martin's Press (1999). ISBN 0312223722 
• ↑?Schwatka 1965: Schwatka, Frederick.szerk.: Edouard A. Stackpole: The Long Arctic Search (angol nyelven). New Bedford: Reynolds-DeWalt (1965) 
• ↑?VSE: Victoria Strait Expedition (angol nyelven). [2015. október 4-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 4.)

További információk

K?nyvek

• Beardsley, Martin. Deadly Winter: The Life of Sir John Franklin (angol nyelven). London: Chatham Publishing (2002). ISBN 1861761872 
• Coleman, E. C.. History of the Royal Navy and Polar Exploration: From Franklin to Scott: Vol. 2 (angol nyelven). Tempus Publishing (2006). ISBN 9780752442075 
• M'Clintock, Francis L.. The Voyage of the Fox in the Arctic Seas: A Narrative of the Discovery of the Fate of Sir John Franklin and His Companions (angol nyelven). Boston: Ticknor and Fields (1860) 
• McGoogan, Ken. Fatal Passage: The True Story of John Rae, the Arctic Hero Time Forgot (angol nyelven). New York: Carroll & Graf Publishers (2002). ISBN 0-7867-099-36 
• McGoogan, Ken. Lady Franklin's Revenge: A True Story of Ambition, Obsession and the Remaking of Arctic History (angol nyelven). Toronto: HarperCollins (2005). ISBN 978-0002006712 
• Mirsky, Jeannette. To the Arctic!: The Story of Northern Exploration from Earliest Times (angol nyelven) (1970). ISBN 0-226-53179-1 
• Murphy, David. The Arctic Fox: Francis Leopold McClintock (angol nyelven). Toronto: Dundurn Press (2004). ISBN 1-55002-523-6 
• Poulsom, Neville W., Myers, J. A. L.. British Polar Exploration and Research; a Historical and Medallic Record with Biographies 1818-1999 (angol nyelven). London: Savannah (2000). ISBN 9781902366050 
• Woodman, David C.. Strangers Among Us (angol nyelven). Montreal: McGill-Queen's University Press (1995). ISBN 0773513485 
• Woodman, David C.. Unravelling the Franklin Mystery: Inuit Testimony (angol nyelven). Montreal: McGill-Queen's University Press (1992). ISBN 0773509364 

Weblapok

• Sir John Franklin links. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
• NOVA Arctic Passage. (Hozzáférés: 2008. július 23.)
• Franklin életrajza (Dictionary of Canadian Biography Online). (Hozzáférés: 2008. július 23.)
• Sir John Franklin (A Multimedia Museum of the Cultural Histories of Arctic Exploration). [2008. augusztus 29-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 23.)
• The Life and Times of Sir John Franklin. [2006. augusztus 24-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 23.)
• Relics of Sir John Franklin's Last Expedition. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetib?l archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 23.)